A Zodiac a csillagokat céloza meg az új automatizálási rendszerekkel

process-improvement

A Zodiac Űrhajózási csoportot 1896-ban alapították. Ma a vállalat egyike az első tíz űrhajózási gyártó cégnek, és világszerte 100 telephellyel rendelkezik. Az űrhajózási iparág három szektorának szállítjuk komponenseinket: kabinok, repülőgép ülések, repülési rendszerek és szolgáltatások.

A Zodiac Besanconi gyárában, ahol a repülési rendszer szektor számára gyártják a termékeket, a csoport nemrégiben indította el Besancon 2020 „A jövő gyára” elnevezésű projektjét, amelynek célja meglévő gyártórendszereinek felülvizsgálata és korszerűsítése. Rendszere automatikus folyamatokra és munkafolyamatokra való váltásának tervezési szakasza alatt a Zodiac felkereste kollégáinkat a Trilogiq Franciaországnál.

„A Trilogiqot választottuk, mert tapasztalattal rendelkeznek, továbbá könnyen telepíthető és igen gazdaságos, egyszerű megoldások szállításával tudják segíteni az új rendszerünk automatizálását.”

Az AGV megoldások kifejlesztése négy egymástól igen különböző forgatókönyv szerint folyik, melyek mindegyike más feladatot lát el: mint a görgős kocsik, a tároló és továbbító rendszerek. Négy különböző alkalmazás, három különböző, eltérő méretű kocsival és egy görgős kocsival.

„A görgős kocsi a legmodernebb megoldás, tekintve, hogy az ergonómiai fejlesztés volt a projekt kezdetekor a legfontosabb szempont. Most kezelőink közvetlenül pakolhatnak meg dobozokat és az AVG egy adott dobozszám mennyiséget teljesen automatikusan továbbít, anélkül, hogy kezelőinknek a rakományt emelnie kellene.”

 

Az első a Trilogiqnak megküldött alapspecifikáció egy, a vállalat számára akkor szükséges tervet tartalmazott. Ahogy a folyamataik fejlődtek, a Zodiac azoknak megfelelően ki tudta igazítani a megoldást. Nem sokkal később, miután a specifikációkat testre szabták, telepítették az AVG-ket.

 

„Egy különálló rendszer létrehozásához és vezérléséhez saját magunk terveztünk néhány olyan megoldást és alkalmazást, amelyet illetően úgy véltük, hogy a Trilogiq felé támasztott igényeinkre nem lesz kivitelezhető. Ez a megoldás rugalmas, személyre szabható, könnyen fejleszthető és teljes mértékben kiállunk mellette!”

zodiac-productionAGV

„Mára a 6 hónappal ezelőtt telepített AVG-k is módosításon estek át. A legtöbben, akik felkeresnek bennünket és meglátják az AVG-ket működés közben, igen meglepődnek, hogy milyen egyszerű is ez a rendszer és milyen sokféle dolgot képes elvégezni. Elmondjuk nekik, hogy ezt a Trilogiqkal közösen hoztuk létre az elején, majd azt saját magunk fejlesztettük tovább új funkciók elvégzésére. Nagyon meglepődnek az eredményen, tudván, hogy semmit sem tudtunk az automatikus rendszerekről, de a Graphit és az AGV alkalmazásával képesek voltunk új, innovatív megoldást létrehozni.”

A Zodiac által telepített alkalmazások, amelyek már nem azonosak a kezdetekkor bemutatottakkal, továbbra is fejlődnek, ahogy a vállalat gyártási célja is változnak. Következő projektünk egy új AGV.
Tekintse meg a videofilmet!

Ha egy új automatizált rendszeren gondolkodik, kérje tanácsunkat! Tervezői csapataink a megoldás tervezésétől a leszállításon át a telepítésig teljes szolgáltatással állnak az Ön rendelkezésére.

 

A Zodiac napjainkban indította el Besancon 2020 „A jövő gyára” névre hallgató új projektjét, a gyártás modernizálására, rendszerei automatizált folyamatokkal és munkafolyamatokkal való helyettesítésére.